Március 15., minden magyar ünnepe, háborús időkben: Markó Béla bírálja Orbán Viktort és Klaus Iohannist
Adaugă-ne ca sursă preferată în Google
Urmărește Libertatea in Google Discover
Markó Béla, aki a magyar kisebbség jogaiért folytatott küzdelem legnehezebb időszakában volt az RMDSZ vezetője, Marosvásárhelyen a Libertatea napilapnak adott interjúban azt mondja: az Ukrajnában dúló háború rámutat arra, „illúzió”, hogy az olyan országok, mint Magyarország vagy Románia, egyidejűleg folytathatnak kelet- és nyugatbarát politikát. Oroszország agressziója, amelyet „egyetlen ember döntött el”, azt bizonyítja, hogy „az alternatíva rendkívül kemény és veszélyes lett”.
Cuprins:
- „Romániában és Magyarországon is újra megjelentek az ultranacionalista mozgalmak”
- „Nem hiszem, hogy felmerülne a határok megváltoztatásának kérdése ezen a területen. Tagjai vagyunk a NATO-nak, az EU-nak”
- „Budapesten voltam Mircea Dinescuval, Smaranda Enacheval, Gabriel Liiceanuval...”
- „Nem állt szándékomban politikai karriert befutni”
- „A lényeg, hogy elfogadjuk mások ahhoz való jogát, hogy másként lássák a történelmet”
- „Jelentős eredményeket értünk el”
- Elmondásából kiderül: az RMDSZ-ben felmerült, hogy ellenezze az EU-tagságot, de „ez egy közös érdek volt”
- „Mi soha nem Erdély autonómiájáról beszéltünk”
- „Sok iskolánk van, ahol magyar nyelven zajlik az oktatás”
- „Véleményem szerint módosítani kellene az Alkotmányt. Én a parlamentáris köztársaság mellett teszem le a voksomat”
- „Egyetlen ember, az orosz elnök indította ezt a háborút”
- Csalódottság a Magyarország és Románia között fennálló „gyenge kapcsolatok” miatt
- Úgy véli, hogy „még ha Orbán győz is, valami megváltozik Magyarországon”
- „Válasszuk azt a receptet, amelybe nekünk is van beleszólásunk”
- „Egyes kiadványokat beszüntettek”
- „Iohannis nem tudott megfelelni ezeknek az elvárásoknak”
- USR? „Nem támogatom az USR-t. Populista retorika”
- A fiatal politikusok „felkészültebbek”, de nincs víziójuk
- Kulturális ajánlások
- Észrevételek? „Újjászületett az ultranacionalizmus, többek közt politikai támogatással, nemcsak Romániában, hanem Magyarországon is”
- Csalódások? „Az USR populista retorikája”
- Klaus Iohannis? „Nem sikerült megfelelnie ezeknek az elvárásoknak”
- Realitások? Sem Románia, sem Magyarország nem elég erős ahhoz, hogy egyedül maradjon. „Ha nem Washington és Brüsszel mondja meg, hogy mit kell tennünk, majd megmondja Moszkva”
- Megoldás? „Én azt mondom, habozás nélkül, hogy mindannyiunknak azt a képletet kell választanunk, amelybe nekünk is beleszólásunk van. És az Európai Unióban még van egy szavunk, van szavazatunk is, és ez esetenként döntő fontosságú lehet”
- Legnagyobb veszély? „Rossz kormányzás”
Markó Béla semmit sem változott. Hetvenéves, egy évtizede már, hogy visszavonult a politikai életből, de most is ugyanaz a kimértség sugárzik róla, plusz kilók és plusz szavak nélkül. Van valami azonban, ami aggasztja, és ezt nem is titkolja.
Amikor a múlt héten fogadott bennünket az általa vezetett marosvásárhelyi Kós Károly Alapítvány székhelyén, Markó Bélát az Ukrajnában dúló háború foglalkoztatta.
Tapasztalt politikusként részt vett mindazokban a kemény harcokban, amelyeket a magyar közösség 1989 után Romániában vívott bizonyos jogokért. De egy háború, az más.
A háború „olyasmi, amitől valóban félnünk kell” – mondja. „Mi lett volna, ha nem csatlakozunk a NATO-hoz vagy az EU-hoz?” Itt kezdődik a beszélgetésünk.
„Romániában és Magyarországon is újra megjelentek az ultranacionalista mozgalmak”
Libertatea: Milyen lesz március 15., minden magyar ünnepe most, amikor az orosz hadsereg bombázza Ukrajnát, a határokat pedig menekültek ostromolják?
Markó Béla: Mindannyian feszültek vagyunk az Ukrajnában zajló háború miatt. Borzalmas, amit a tévében látunk. Emiatt valószínűleg most nem lesznek olyan nyugodtak a március 15-i ünnepségek, mint a korábbi években. Ugyanakkor ma már Romániában is természetes, hogy március 15-ét ünnepeljük. És én remélem, hogy soha többé nem lesznek már olyan súlyos ellentétek, mint amilyeneket a ’90-es években tapasztaltunk.
– Az ukrajnai konfliktus azzal a kockázattal is járhat, hogy visszatérítenek bennünket a múltba? Hogy olyan problémák kerülnek felszínre, amelyekről azt hittük, Romániában már meghaladottak?
– Nem hinném, hogy meg lehetne jósolni, mi fog történni a háború után. Ami nem nálunk van, de közel van hozzánk, a szomszédunkban, és mindannyiunkat érint. Én hangot adhatok abbéli reményemnek, hogy ez erősíteni fogja az európai szolidaritást, hogy elnyomja az elharapózott nacionalizmust, de nem állíthatom biztosra, hogy ez meg is fog történni.
Nagyon óvatosnak kell lennünk. Romániában a kezdetektől fogva voltak ultranacionalista csoportosulások, aztán egy időre majdnem eltűntek, ma viszont ismét van egy ilyen mozgalom, és van bizonyos mértékű társadalmi támogatottsága is. Most már a parlamentben is, az AUR révén.
De Európa e részének más országaiban, köztük Magyarországon és Lengyelországban is megjelentek ilyen irányzatok.
„Nem hiszem, hogy felmerülne a határok megváltoztatásának kérdése ezen a területen. Tagjai vagyunk a NATO-nak, az EU-nak”
– Egy szlovák újságíró a Libertateának adott interjújában rámutatott, hogy a magyar nacionalisták minden alkalommal, amikor eljön a trianoni békeszerződés évfordulója, azt ismételgetik, hogy az nem volt tisztességes megállapodás, és hogy vissza kellene állítani Magyarország régi határait. Ezt hogyan kommentálná?
– Ettől sem a szlovákoknak, sem Romániának nem kell tartania. Nem hiszem, hogy felmerülne a határok megváltoztatásának kérdése ebben a régióban. Tagjai vagyunk a NATO-nak, az EU-nak. Ezek a feszültségek, félelmek vagy remények mások részéről megvoltak a ’90-es években, de utána, azt hiszem, lecsillapodtak a kedélyek.
Amitől félnünk kell, ami mindannyiunk számára rossz lenne, függetlenül attól, hogy mit gondolunk a világról és a történelemről, az a háború. Ez az, ami, sajnos, a közös félelmünk lehet.
Ismétlem, ezek a félelmek az EU-n belüli határok megváltoztatásával kapcsolatban alaptalanok, ugyanakkor rossz következményekkel járhatnak: fokozzák a nacionalizmust, és akadályozzák az etnikumközi kapcsolatok terén fennálló problémák megoldását.
Mit ünnepelnek március 15-én
- A párizsi és bécsi forradalmak hatására 1848. március 15-én a Duna által elválasztott két magyar város, Buda és Pest lakói az utcára vonultak. A forradalmi vezetők 12 pontból álló kiáltványt fogalmaztak meg, amelyben polgári szabadságjogokat követeltek, például sajtószabadságot és a jobbágyság eltörlését. Ugyanakkor nemzeti követeléseik is voltak, például egy független budapesti kormány és egy magyar gárda létrehozását kérték. A kiáltvány utolsó pontja Erdély és Magyarország egyesítését követelte. Az osztrák kormány kezdetben elfogadta a magyarok követeléseit. A reformokat később törölték.
„Budapesten voltam Mircea Dinescuval, Smaranda Enacheval, Gabriel Liiceanuval...”
– Említette a ’90-es évek „ellentéteit”. Hogyan látja ezeket három évtized, gyakorlatilag egy generáció távlatából?
– Az ellentéteket elsősorban az 1989-es forradalom utáni első évre értettem. Amikor itt, Marosvásárhelyen március 15. után néhány nappal sor került egy véres konfliktusra.
– Ez 1990. március 19–20-án történt. Ezekben a napokban ön Marosvásárhelyen tartózkodott?
– Ebben a két napban nem voltam itt, mert március 19-én Budapesten zajlott a román és magyar értelmiségiek konferenciája. Jelentős román személyiségek vettek részt ezen: Mircea Dinescu, Smaranda Enache, Gabriel Liiceanu és mások.
A mi részünkről többen voltunk. Én ott, Budapesten szereztem tudomást a történtekről, és természetesen azonnal hazautaztam. A marosvásárhelyi RMDSZ egyik vezetője voltam.
Az RMDSZ-t 1989 decemberében alapították. Már december 22-én döntés született egy ilyen szövetség létrehozásáról. Az RMDSZ-nek én voltam az egyik kezdeményezője és alapítója itt, Marosvásárhelyen.
„Nem állt szándékomban politikai karriert befutni”
– Ön író volt, hogy került képbe a politika?
– Kezdetben nem állt szándékomban politikai karriert befutni és hosszú időre elhagyni eredeti hivatásomat: írói, szerkesztői munkámat.
Ennek ellenére körülbelül két és fél évtizedig benne maradtam a politikában. 1993 és 2011 között, 18 éven át voltam az RMDSZ elnöke. Ezt követően, 2012-től egy cikluson át szenátorként tevékenykedtem, majd végleg visszavonultam a politikától.
„A lényeg, hogy elfogadjuk mások ahhoz való jogát, hogy másként lássák a történelmet”
– Milyen eszmények álltak az RMDSZ 1989-es megalapításának hátterében?
– Az egyenlőség, a méltányosság, a magyar nyelvű oktatáshoz és az anyanyelv nyilvános használatához való jog eszménye – nem az egész országban, hanem azokban a megyékben, ahol számottevő a jelenlétünk. Beleértve a döntéshozatalhoz való jogokat is, amelyekkel egyébként a helyi közösségeknek országszerte rendelkezniük kellett volna.
Mindig is úgy gondoltam, hogy ha a magyaroknak megadják a jogot arra, hogy anyanyelvükön tanuljanak, vagy hogy nyilvánosan magyarul beszéljenek, az nem jelenti azt, hogy ezzel a románoktól vennének el bármilyen jogot.
Történelmünk bővelkedik a románok és magyarok közti konfliktusos helyzetekben, és a történelem fontos eseményeire sem tekintünk egyformán. Még 1848–1849-et is különbözőképpen közelítjük meg.
Soha nem ringattam magam abban az illúzióban, hogy nagyon gyorsan eljuthatunk a történelem e vitatott pillanatainak közös értelmezéséhez. A lényeg, hogy elfogadjuk mások ahhoz való jogát, hogy másként lássák a történelmet. Nekünk el kell fogadnunk a románok Erdély történelmére vonatkozó nézőpontját, elvégre évszázadokra visszanyúlóan közös a történelmünk, a románoknak is el kellene fogadniuk, hogy mi másképp látjuk ezt a történelmet.
„Jelentős eredményeket értünk el”
– Úgy véli, hogy azóta jelentős előrelépés történt?
– Néhány területen értünk el fontos eredményeket. Például 1996 végén az RMDSZ kormányra került, a Román Demokratikus Konvencióval (CDR) és a Demokrata Párttal együtt.
Ez, véleményem szerint, történelmi döntés volt. Korábban nem volt példa arra, hogy a romániai magyarok egy szervezete kormányra kerüljön, illetve hogy ne csak az etnikai jogokért való küzdelmet vállalja fel, hanem az ország minden fontos kérdésébe, Konstancától Szatmárnémetiig, beleszólása legyen.
1997 tavasza fontos fordulópontot hozott. Victor Ciorbea akkori miniszterelnök egy hosszas megbeszélés után beleegyezett, hogy üzenetet küldjön a március 15-ét ünneplő magyaroknak.
Nekünk akkor sikerült bebizonyítanunk, nemcsak ezzel a szimbolikus gesztussal, hogy párbeszéddel el lehet érni valamit. Hogy párbeszéd és együttműködés révén jelentős eredményekre lehet jutni az etnikumok együttélése tekintetében.
Elmondásából kiderül: az RMDSZ-ben felmerült, hogy ellenezze az EU-tagságot, de „ez egy közös érdek volt”
– A PSD 2000-es újbóli hatalomra kerülése után is haladtak tovább?
– Mondhatjuk, hogy 2000 után következett a legtermékenyebb időszak a kisebbségi jogok tekintetében. Ez volt a NATO-ba való belépésünk és az EU-tagságra való felkészülésünk időszaka is egyben.
2004-ben csatlakoztunk a NATO-hoz, 2007-ben pedig az EU-hoz, az RMDSZ pedig támogatta ezeket az európai és euroatlanti integrációs törekvéseket.
Látván, hogy mi zajlik most körülöttünk, feltehetjük a kérdést: mi lett volna, ha nem csatlakozunk a NATO-hoz vagy az EU-hoz?
Vagy ha megakadályoztuk volna ezt a folyamatot. Ennek ellenére, akkoriban dilemmát jelentett számunkra, hogy támogassuk-e ezeket az integrációs szándékokat, még mielőtt teljesülnének bizonyos követeléseink, de nagyon gyorsan arra a következtetésre jutottunk, hogy igen, ez egy közös érdek.
„Mi soha nem Erdély autonómiájáról beszéltünk”
– Milyen követelésekről volt szó?
– Az EU-hoz és a NATO-hoz való csatlakozás előtt minden kisebbségi jog, köztük az autonómia biztosítása. Végtére is olyan legitim jogokról volt szó, amelyek máshol is léteztek, de ezek csak hosszú távon valósulhatnak meg.
– Az autonómia, amely heves vitákat váltott ki Bukarestben.
– Úgy gondolom, még ma sem világos egyesek számára, hogy mit jelent az autonómia. Mi például soha nem Erdély autonómiájáról beszéltünk. Ott számottevő a román többség. Ha arról lenne szó, hogy Erdélyt újraszervezzük Románián belül, ezt a román többségnek is akarnia kellene.
Számunkra ez, egyrészt, a kulturális autonómiáról szólt. Ami azt jelenti, hogy ezek a jogok nem területhez, hanem saját iskolákhoz kapcsolódnak, amelyeket az adott kisebbség igazgat, természetesen az Alkotmány és a törvények szerint. És ugyanígy a kulturális intézmények esetében is.
Azokon a területeken pedig, ahol a magyarok vannak többségben, és itt most Székelyföldre gondolok, ott egy közigazgatási autonómiára is gondolunk. Nem politikai autonómiára. Ez azt jelentené, hogy a helyi autonómia mellett, amelynek a lehető legszélesebb körűnek kellene lennie az egész országban, ezeknek a területeknek bizonyos különleges jogokkal is rendelkezniük kellene, amelyek a hagyományaikhoz, történelmükhöz kapcsolódnak.
Ez az autonómia azonban nem szakítaná ki ezt a régiót az ország egészéből, mint ahogy azt sokan gondolják.
„Sok iskolánk van, ahol magyar nyelven zajlik az oktatás”
– Visszatérve a jó dolgokra, mi az, amit a románok és a magyarok közösen értek el?
– Több mint 30 év telt el a forradalom óta. Ha összehasonlítást végzünk, láthatjuk, hogy a kisebbségi jogok terén előrelépést értünk el. 1989-ben nem voltak kétnyelvű feliratok, nem volt jogunk az anyanyelv nyilvános használatára.
Ehhez képest Erdélyben ma már sok helyen találunk kétnyelvű feliratokat. Egyesek még mindig vitatják ezt, kemény viták folynak, de megvan rá a jogi keretünk, és főként az alkotmányos keretünk, miután 2003-ban módosítottuk az Alkotmányt, így ma már biztosítja az anyanyelv használatát bizonyos százalékos arány fölött.
Sok iskolánk van, ahol magyar nyelven zajlik az oktatás. Vannak középiskoláink, van magyar nyelvű egyetemi oktatás, bár mind a mai napig nem sikerült visszaállítanunk azt az önálló egyetemet, amely egykor Kolozsváron fennállt.
De magyar nyelvű oktatás létezik, a 2011-ben elfogadott oktatási törvény megfelelő keretet biztosít a magyar nyelvű oktatás számára. Ezenkívül van egy magyar nyelvű magánegyetemünk is, a Sapientia.
Viszont például itt, Marosvásárhelyen, az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen mindmáig nem ültették gyakorlatba a törvényt, vagyis a magyar tannyelvű karok vagy tanszékek létrehozását.
„Véleményem szerint módosítani kellene az Alkotmányt. Én a parlamentáris köztársaság mellett teszem le a voksomat”
– Milyen intézkedésekkel lehetne jobbá tenni a romániai magyarok életét ma?
– Először is olyan intézkedésekre lenne szükségünk, amelyek minden állampolgár életét jobbá tennék.
Egyébként az utóbbi években a kisebbségi jogok kiterjesztésének vagy gyakorlatba ültetésének a folyamata lelassult, sőt egyes területeken meg is akadt.
Általában véve, Romániában tovább kellene bővítenünk a helyi autonómiát. Tehát nem csak a magyarok által lakott területeken.
Másrészt azt mondanám, hogy a legnagyobb probléma itt, Romániában a demokratikus építkezés elakadása. Módosítani kellene az Alkotmányt.
„Egyetlen ember, az orosz elnök indította ezt a háborút”
– Milyen értelemben kellene módosítani az Alkotmányt?
– Egyesek szerint az Alkotmány félelnöki rendszert biztosít számunkra. Nem, véleményem szerint parlamentáris köztársaságunk van, de számos erre vonatkozó rendelkezés nem egyértelmű.
Például Románia elnökének csak az alkotmányos kritériumok ellenőrzésére kellene szorítkoznia bizonyos tisztségviselők kinevezésekor, és nem neki kellene érdemi döntést hoznia. Az Alkotmány azonban ezt nem egyértelműsíti.
Én a kormánynak sem adnám meg mindazokat a hatásköröket, amelyekkel jelenleg rendelkezik. Elég nagy hibát követtünk el, amikor az Alkotmány 2003-as módosításakor elfogadtuk, hogy megmaradjon a sürgősségi rendeletek lehetősége.
Az alkotmánymódosításra azért lenne szükség, hogy tisztázzuk, milyen rendszerünk van Romániában. Én a parlamentáris köztársaság mellett teszem le a voksomat.
Különösen, ha körbenézünk, és látjuk, mi zajlik körülöttünk. Mi most egyetlenegy ember döntéseitől félünk. Hát ez képtelenség. És itt most Oroszországra gondolok. Ha jól értem, valójában egyetlen ember, az orosz elnök indította ezt a háborút. És a továbbiakban is egyetlen ember döntésein múlik.
Függetlenül attól, hogy kiről van szó, nem tudom elfogadni az olyan rezsimeket, ahol egyetlen személynek ennyire eltúlzott hatalma van. Különösen akkor, ha ezek a mandátumok még csak nincsenek is korlátozva, ahogyan azt Oroszországban látjuk.
Csalódottság a Magyarország és Románia között fennálló „gyenge kapcsolatok” miatt
– Hogyan értékeli ma a Magyarország és Románia között fennálló kapcsolatokat?
– Ezek a kapcsolatok gyengék. Sokkal szorosabb kapcsolatokat és állandó párbeszédet szeretnék.
A 2000-es években kezdeményeztük a közös kormányüléseket. Három vagy négy ilyen találkozónk volt, mind a Tăriceanu-kormány idején. És rendkívül pozitív tapasztalataim vannak ezekről a találkozókról. Ma a kapcsolatok szórványosak, alkalmiak.
– Hogyan jutottunk idáig?
– Úgy, hogy ezek az országok nem ismerték fel, hogy azon túlmenően, hogy figyelnünk kell arra, mi történik Brüsszelben, és mi történik Nyugaton, nekünk vannak közös érdekeink és közös lehetőségeink.
Gondolok itt például a gazdasági vagy az energetikai együttműködésre. Mintha kezdettől fogva mindannyian arccal Nyugat felé fordultunk volna, és már nem látjuk, hogy ki van a szomszédunkban – és itt most a Románia–Magyarország viszonyra gondolok.
Természetes, hogy a térségünkben jelen van a félelem, a háború mindannyiunkat megrémít. Remélem, hogy ha sikerül túllépnünk ezen, akkor fel is ébredünk.
Úgy véli, hogy „még ha Orbán győz is, valami megváltozik Magyarországon”
– Amikor azt mondja, hogy fel kellene ébrednünk, akkor április 3-ára is gondol, amikor Magyarországon parlamenti választásokat tartanak? Az Orbán-kormány a Brüsszel által támogatott politika egyik fő kritikusa.
– A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a dolog nyitott. Tehát van esély arra, hogy az Orbán-kormány maradjon hatalmon, de arra is, hogy változásra kerüljön sor.
Véleményem szerint mindenképpen lesz változás, még akkor is, ha megmarad a jelenlegi kormány. Az Orbán-kormány retorikája is megváltozott az orosz agressziót követően.
Tehát, még ha az Orbán-kormány marad is hatalmon, úgy gondolom, hogy nem lesz ugyanaz a retorikája, és a jövőképe sem. Mindenképp lesz változás.
„Válasszuk azt a receptet, amelybe nekünk is van beleszólásunk”
– A politikai elemzők még azt a lehetőséget is fontolóra vették, hogy Magyarország kilép az EU-ból.
– Egyértelmű, hogy a Fidesz jobbra csúszott, ez akkor is látszott, amikor kilépett az Európai Néppártból. Azt viszont nem hiszem, hogy ki akarnának lépni az EU-ból.
Mindazonáltal azt az illúziót keltették a közvélemény körében, hogy egy olyan ország, mint Magyarország, képes arra, hogy ugyanabban az időszakban Kelettel és Nyugattal is nagyon jó gazdasági vagy más természetű kapcsolatokat ápoljon. Hogy megvan minden esetben az ereje az önálló cselekvésre. Hát sajnos nincs. Sem Magyarországnak, sem Romániának, sőt még Lengyelországnak sem, annak ellenére, hogy az utóbbi egy nagyobb ország.
A folyamatos globalizáció világában élünk, és arra kell törekednünk, hogy ez a globalizációs folyamat ne nyomja el nemzeti, kulturális és nyelvi identitásunkat, hogy meg tudjuk őrizni identitásunkat – azonban nem tudhatunk szembefordulni vele.
És nem is kell szembefordulnunk, hiszen a jövőben éppen ez a globalizáció segíthet nekünk abban, hogy válaszolni tudjunk az egész emberiséget érintő kihívásokra – például a környezetvédelmi problémákra.
– Amit ön itt felvázolt, az egyáltalán nem hasonlít az Orbán-kabinet közelmúltbeli politikájára.
– Orbán, elsősorban a retorikájával, de néha tettekkel is megpróbálta azt a benyomást kelteni, hogy ezek az országok minden esetben külön-külön járhatnak el. Hogy megvan a szükséges erejük ahhoz, hogy egyedül döntsenek a sorsukról – és ez nyilván tetszik a közvéleménynek. Ne hagyjuk, hogy Brüsszel mondja meg nekünk, mit kell tennünk. Vagy Washington, és így tovább. Csakhogy ezen a ponton az alternatíva rendkívül kemény és veszélyes lett.
Ha nem Washington és Brüsszel mondja meg, hogy mit kell tennünk, majd megmondja Moszkva.
Nincs semmi kétségem, hogy mindannyiunknak azt a képletet kell választanunk, amelybe nekünk is beleszólásunk van. És az Európai Unióban még van egy szavunk, van szavazatunk is, és ez esetenként döntő fontosságú lehet.
„Egyes kiadványokat beszüntettek”
– Térjünk vissza a magyar forradalmárok 1848. március 15-i kiáltványához, amelynek első pontja így szólt: „Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését”. Mi a véleménye a mai magyarországi sajtóról?
– Voltak kiadványok, amelyeket beszüntettek. Látszólag pénzhiány vagy tulajdonosváltás miatt. A legfontosabb ellenzéki napilap a Népszabadság volt, ami valóban óriási veszteség az ellenzék számára.
Ugyanakkor, ahogy én látom, az ottani közszolgálati televízió és rádió meglehetősen egyoldalúan mutatja be a dolgokat.
– Számít-e a romániai magyarok nagyarányú részvételére az április 3-i választásokon? Ön fog szavazni?
– Nekem nincs kettős állampolgárságom, csak román állampolgár vagyok, így nem fogok szavazni. De valószínűleg sokan lesznek, akik fognak. Nem tudom, mennyien.
– Mi a véleménye a magyarországi választásokkal egy időben tartandó népszavazásról, amely az LMBTQ-közösséget érintő törvényekre vonatkozik?
– Nem ismerem részleteiben a népszavazási kérdés tartalmát. De általában véve nem értek egyet ezekkel a korlátozásokkal. Nem értek egyet az illiberális állam gondolatával.
„Iohannis nem tudott megfelelni ezeknek az elvárásoknak”
– Mit tart a románok és magyarok jó együttélését fenyegető legfőbb veszélynek ma?
– A veszélyt a rossz kormányzás jelenti. Ha azoknak, akik kormányon vannak, nincs egy koherens üzenetük. Ami a közbeszédet illeti, csupa dadogás.
A közvélemény látja, hogy a kormánynak nincs célja, nincs iránya, nincs koherens programja. És így fognak megerősödni ezek az ultranacionalista mozgalmak.
– Hogyan értékeli Iohannis elnök úr teljesítményét?
– Iohannis elnök úrral szemben nagyok voltak az elvárások, de nem tudott megfelelni ezeknek.
– A PNL–PSD–RMDSZ koalíció megalakulása helyes megoldás volt?
– Én nem szeretném, ha továbbra is olyan lenne a rendszer, ahol az elnök dönti el, hogy ki kormányoz és ki nem. Ez a másik probléma az Alkotmánnyal, hogy így is lehet értelmezni a szóban forgó rendelkezést. De ez így nincsen jól.
Tehát ha van egy elnökünk, jelen esetben Klaus Iohannis, akkor olyan kormányt kell alakítanunk, amely tetszik az elnöknek. Nem, ennek nem így kellene lennie. De jelenleg valahogy így áll a helyzet. Tulajdonképpen már Traian Băsescu is így járt el, amikor elnök volt.
USR? „Nem támogatom az USR-t. Populista retorika”
– Az alkotmányos mechanizmuson túl, amelyet ön bírál, ön szerint helyes döntés volt ennek a szövetségnek a létrehozása, az USR kormányból való eltávolításával?
– Igen, jó volt, hogy megalakult ez a kormány. Én, őszintén megmondom, nem támogatom az USR-t, mert túl sok populista intézkedést hoztak, amikor kormányon voltak. Úgy általában véve populista retorikájuk van.
Sokszínű kormányunk van, és normális helyzetekben ez nem jó. Jelenleg azonban éppen egy ilyen koalíció segíthet átvészelni a világjárvány okozta válságot. Ráadásul most a szomszédunkban itt van ez a háború, és az nem ideológiai megoldásokat igényel.
Normális helyzetekben ideológiákon alapuló programokra van szükség. Manapság viszont olyan megoldásokra, amelyek a lehető legszélesebb körű támogatást élvezik a politikai pártok körében.
A fiatal politikusok „felkészültebbek”, de nincs víziójuk
– És milyennek látja a politikusok új generációját?
– A mai politikusok felkészültebbek, politikailag képzettebbek, de általánosságban hiányzik a program és a vízió náluk. És ha nincsen programod, ha nincs elképzelésed arról, hogy milyen irányba szeretnéd vinni a dolgokat magad körül és úgy általában a társadalmat, akkor csak az marad, hogy kapaszkodsz a székedbe.
– Ma inkább írónak vagy politikusnak tartja magát?
– Írónak tartom magam, de nem felejthetem a politikai múltamat sem.
Kulturális ajánlások
– Melyik magyar írót ajánlaná a román olvasóknak?
– Egyesek már fel is fedezték – Bánffy Miklóst. Van neki egy trilógiája Erdélyről. Néhány évvel ezelőtt lefordították román nyelvre, és hallottam, hogy némelyek számára, akik elolvasták, igazi revelációként hatott. Képet ad az első világháborút megelőző évek Erdélyéről, a 19. század végéről és az akkori magyar arisztokráciáról. Bánffy Miklós jelentős író, ugyanakkor rendkívül kiegyensúlyozott, megfontolt politikus volt.
– És mit ajánlana a magyaroknak, mit ne hagyjanak ki Romániában?
– Ajánlom a román színházat. És a filmet.
Így zárult a beszélgetés, egy európai kulturális ajánlással, háborús időkben. Európa már élt át háborúkat.
Az Európai Parlament strasbourgi épületének egyik bejáratát Winston Churchillről nevezték el. A nagy politikus beszédet is tartott itt az Európa Tanács megnyitásakor, 1949-ben – amikor menekültek milliói kerestek menedéket, és az egységes Európa még csak egy álom volt.
Az Ukrajna elleni orosz támadás óta Winston Churchill nevét a diktátorokkal szembeni állhatatosság és ellenállás szimbólumaként emlegetik.
De a brit miniszterelnök ennél is több volt. A második világháború idején, egy adott ponton, amikor elkerülhetetlennek tűnt Anglia lerohanása, a National Gallery igazgatója arra kérte a miniszterelnököt, hogy a hatalmas kiállítás kulturális kincseit szállíttassa el Angliából. „Vigyük őket Kanadába” – mondta az illető, aki egy egész ország festményeiért, szobraiért és egyéb műalkotásaiért felelt. „Szó sem lehet róla. A kultúra itt marad, még ha barlangokban és pincékben is kell rejtegetnünk. Győzni fogunk.”
